parizs-a-szerelem-varosa

A Szajna-parti város a legnépszerűbb turisztikai célpont, a világ egyik vezető gazdasági központja, befolyása van politikára, művészetekre s Párizs a divat fővárosa is.

I. Napóleonnak az volt az elképzelése, hogy Párizs legyen a világ legszebb városa. Ennek érdekében számtalan utat, hidat, rakpartot, templomot, teret építtetett vagy újíttatott fel. Elkészült a Diadalív, a ma is látható helyére került az Obeliszk, majd később létrejött a Saint-Germaine arisztokrata negyed. Párizs többször is otthont adott a világkiállításoknak, a híres Eiffel-torony is ilyen alkalomra épült 1889-ben, s a párizsi metró 1900-as elkészülésére is ilyen rendezvény okán került sor. A második világháború után a város soha nem látott léptékkel kezdett fejlődni, hatalmas üzleti negyedek épültek, illetve elkészült a 209 méter magas Montparnasse-torony is. Az ipari létesítmények fokozatosan a város peremterületeire költöztek, így megindulhatott a parkok, terek, épületek restaurálása.
A Szajna körívben folyik át a városon, az év bármely szakában hívogatja a látogatókat egy romantikus hajókázásra vagy egy nyugodt, elmélkedő sétára szépen kiépített partján. Párizs szinte csak páratlan látnivalókban bővelkedik, így egy hétre biztosan be kell itt rendezkednünk, ha szeretnénk megismerni a francia főváros – ha nem is összes – de legtöbb látnivalóját. Párizs szépségeivel kapcsolatban elfogultak vagyunk, de ez azonnal érthetővé válik nevezetességei láttán.

Eiffel–torony

A párizsi városnézés első állomása nem is lehetne más, mint a híres Eiffel-torony, a világ egyik leghíresebb építménye, ahonnan mesés kilátás nyílik a városra. Ha a Párizs szót halljuk, garantáltan az Öreg hölgy jut elsőként eszünkbe. Noha nagy viták közepette épült fel, mára a világ egyik legismertebb látnivalója, mely tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. A torony ma is megosztja a franciákat, hiszen egyeseknek tetszik, mások pedig nagyon is ellene vannak. Sokan le akarták már bontatni, a második világháborúban fegyvereket szerettek volna készíteni belőle, sőt az is előfordult, hogy ócskavasként próbálták meg eladni. Az Öreg hölgyet 2007-ben a Világ 7 csodája közé jelölték, ám végül nem került be a mesés hetek közé. Érdemes éjszaka is felkeresni, kivilágítva egyenesen meseszép, csillogó fehér színben pompázik, a kivilágítás bekapcsolását mindig óriási taps fogadja a környező Mars-mezőn időző turisták részéről.

Louvre múzeum

Párizs központjában található, 1793 óta a város legnagyobb múzeuma, mely az európai kincsek mellett egyiptomi, iszlám, görög, római és etruszk képzőművészeti értékeknek is helyt ad. Olyan híres alkotások láthatók itt, mint például a Milói Vénusz vagy a Mona Lisa. A múzeum bejárása több órát vesz igénybe, és ajánlatos a bejáratnál kapott térképet is magunknál tartani, hiszen a nagy területen könnyen eltévedhetünk. Kibővítésére 1983-ban kapott megbízást Ming Pei, kínai származású, de amerikai építész irodája. 1989-ben adták át a párizsiakat a mai napig erőteljesen megosztó, egyiptomi piramisok ihlette, acélból és üvegből készült, a múzeum kibővítését szolgáló modern építményt a közönség számára.

Sacré-Coeur

A neoromán stílusú székesegyház Párizs legmagasabb pontján helyezkedik el, a korábbi francia-porosz háborúban elhunyt katonák emlékére épült. Természetesen nem maradhat ki a legfőbb látnivalók közül, a kilátás innen páratlan élményt nyújt. Környéke számtalan videó klip (U2-Two Hearts Beat as One) vagy film díszletéül, hátteréül is szolgált. A Sacré-Coeur szépséges kupolája látható például a szépséges Audrey Hepburn háta mögötti ablakon át a Sabrina című filmben, miközben apjának írja levelét Amerikába történő visszatérése előtt. Az újabb filmek közül pedig a 2001-ben bemutatott Amélie csodálatos élete című alkotáshoz szolgál filmbéli helyszínül.

Notre Dame

Alapkövét 1163-ban fektették le, és nem kevesebb mint 170 éven át épült. Tornyai, hosszú és fárasztó lépcsői eszünkbe juttatják a notre dame-i toronyőr legendáját, de felérve toronyőrök társasága nélkül élvezhetjük a kilátást. Gyönyörű hangú orgonája kategóriájának legpazarabb hangszere a világon. A Notre Dame környéke kiindulási pont is: az előtte lévő téren található Franciaország 0 km köve.

Champs-Élysées

Ezen a híres és rendkívül széles sugárúton minden jelentős üzlet megtalálható, és számos híres esemény helyszínéül is szolgált az évek során: katonai díszszemlék sora zajlott itt, és rendre itt van a Tour de France befutó szakasza is. A Champs-Élysées-n pezsgő élet folyik éjjel és nappal, érdemes mindkét napszakban tenni egy sétát a sugárúton.

Párizs parkjai

Töltsünk kis időt a csodás parkok egyikében is, ahol szabályos piknik-kultúrával találkozunk. A szépen rendezett parkokban napozó fiatalokat, olvasó embereket, uzsonnázó, beszélgető párokat, családokat láthatunk. Nyugodt világ ez, távol a stresszel teli rohanástól, de mégis a város pezsgő centrumában. Napsütés, a közeli szökőkutak, a tóban úszkáló kacsák, hattyúk, szabadtéri koncertek, sakkozó férfiak, az ételek illata burokkal határolt, gyermeki világba repít bennünket vissza. A leghíresebb parkok közül most csak a Luxemburg kertet, a Tüllériák kertjét, vagy a Buttes-Chaumont parkot emeljük ki.

Természetesen nagyon sok nevezetesség található még Párizsban, melyek felsorolása már csak azért is nehéz, mert nem mindegy, hogy melyik arcát szeretnénk még látni: a kulturális, történelmi, divat, vagy éppen a romantika kapcsán mélyednénk el szépségeiben.